A mobiltelefon elterjedése az orvosi gyakorlatot alapvetõen átalakíthatja, mert a beteg nem csak bármikor elérheti kérdésével kezelõorvosát, hanem ilyen úton továbbíthatók a vizsgálati adatok, leletek is, melyek segítségével a legkülönbözõbb szakorvosok mondhatnak véleményt a távol lévõ beteg állapotáról.
Az ilyen készülékek tervezésében, gyártásában kiváló finn ipar egészségügyi terveit az International Hospital Equipment & Solutions folyóirat közölte.
Ugyanakkor az egészségügyi rendszerek túlterheltek: mind több az idõs ember, aki folyamatos ellátást, gondozást igényel, ráadásul a technikai fejlõdés miatt a betegvizsgálat és kezelés állandóan drágul. Statisztikák szerint 1990-ben 375 millió ember volt 65 évesnél idõsebb. Ez a szám 2025-re megduplázódik: akkor már 761 millió ilyen korú ember él világszerte.
A finn kutatók kidolgoztak olyan, folyamatos egészségügyi mérésre és az eredmények továbbítására alkalmas mûszereket, melyekkel a betegek állapotát otthonukban is figyelni lehet. Ilyen lehetõség a magas vérnyomású betegek méréseinek tárolása, továbbítása az egészségügyi központba, ahonnan szükség szerint tájékoztathatják a pácienst például arról, hogy a mérési eredmény alapján módosítani kell a gyógyszerelését.
A mobiltelefon képernyõje nem túlságosan nagy, de a vérnyomásmérések grafikus ábrázolása igen jó információt ad arról, hogyan alakulnak a vérnyomás értékek, a telefonos kapcsolat pedig lehetõvé teszi az adatok megbeszélését, a közvetlen tanácsadást, akár több száz kilométerre az orvosi vizsgálótól. Bizonyos finn kórházak cukorbetegeinek gondozásában a mobiltelefonos kapcsolatteremtés már ma is fontos szerepet játszik.
Fabrizio Galbiati példaként idéz egy japán klinikát, ahol a szívbetegek EKG görbéjét egy 36x36 milliméteres érzékelõ veszi fel folyamatosan és a mobiltelefon segítségével továbbítja a szívgyógyászati központba. A telefon nem csupán eljuttatja az adatokat a kórházba, hanem már maga a készülék elemzi a pulzusszám változékonyságának mértékét, ami bizonyos betegek esetén önmagában is lényeges információ.
Ausztrál kutatók Charles Worringham vezetésével kidolgozták a Cardiomobile rendszert olyan szívbetegek rehabilitációs programjára, akik lezajlott szívizominfarktus vagy koszorúér mûtét után távoztak otthonukba. Ezeknek a betegeknek hat héten keresztül tartó, fokozatosan növekvõ fizikai terhelést jelentõ rehabilitációs programot javasolnak. Sok országban erre vannak rehabilitációs szakintézetek, de az ilyen rendszer általában igen drága.
Ausztráliában legtöbb helyen a szívbetegek a rehabilitációs programot már otthonukban teljesíthetik, de vizsgálatok bizonyítják, hogy az infarktus, vagy szívmûtét után hazabocsájtott betegeknek 20 százaléka soha nem végzi megfelelõen a terheléses feladatokat és nem is fejezi be a hathetes munkát. Ez jelentõsen rontja az utókezelés eredményét: mérések szerint a jól kivitelezett rehabilitáció 17 százalékkal csökkenti a halálozást vagy az ismételt kórházi kezelés szükségességét.
Európában díjat nyert a Cardiomobile rendszer, melyet arra is használnak, hogy a mobiltelefon útján folyamatosan fölvegye és a szakintézetbe továbbítsa az EKG fölvételt a rehabilitációs mozgás, gyaloglás közben. Ez a módszer lehetõvé teszi, hogy a beteg otthonában végezhesse ezt a programot, ugyanakkor kezelõorvosai figyelni tudják szívének viselkedését és szükség esetén közbeszólhatnak, vagy - ha szükséges -, visszahívhatják a gyógyintézetbe további vizsgálatok vagy a kezelés módosítása végett.
Ez év nyarán idült légúti szûkület miatt kezelt tüdõbetegek hasonló rehabilitációs programját ismertették Taiwan egyik kórházában. Han-Pin Kuo és munkatársai olyan módszert dolgoztak ki, mely lehetõvé tette, hogy ezek a betegek, akik gyakran már igen kis fizikai terhelésre súlyos nehézlégzést éreznek, naponta gyalogoljanak olyan körülmények között, amelyek megkönnyítik a feladat végrehajtását és ezzel javítják teljesítõképességüket. Mobiltelefonjukat olyan programmal egészítették ki, mely zenét sugárzott, olyan ütemben, hogy a korábbi vizsgálat során mért terhelhetõségük 80 százaléka szerinti teljesítményt kellett nyújtaniuk. Ahogyan javult a teljesítményük, a zene tempóját - és ezzel gyaloglásuk sebességét - havonta növelték. Han-Pin Kuo és munkacsoportja azt tapasztalta, hogy az így kezelt betegek ritkábban kerültek ismét a kórházba, mint a többiek, akik nem vettek részt ebben a zenével kombinált, mobiltelefonos programban.