2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Laptopokat is gyártana a Nokia?

A Reuters legfrissebb értesülései szerint a világ legnagyobb mobiltelefongyártója egyre komolyabban gondolkodik azon, hogy laptopokkal bõvítse termékpalettáját.

Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy cége a mobiltelefonok mellett már régóta készít internettáblákat is, így a laptopok tulajdonképpen csak kiegészítenék a termékpalettát. Kallasvuo szerint a telefonok és számítógépek közötti konvergencia miatt öt éven belül igen komolyan elmosódhatnak a határvonalak.
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%


A cégvezetõ arra is felhívta a figyelmet, hogy millióan nem számítógépen, hanem telefonon találkoznak elõször az internettel. A telekommunikáció és a PC iparág közötti átjárás a Mobile World Congress alkalmával is egyértelmûvé vált, amikor a világ harmadik legnagyobb számítógépgyártója, az Acer nyolc új mobillal rukkolt elõ, de emellett a Lenevo és a piacvezetõ Hewlett-Packard is kínál okostelefonokat.

Ben Wood, a CCS Insight piackutatója szerint a Nokia valószínûleg fél egy a túlságosan is telített szegmensbe új versenyzõként belépni, holott a gigantikus gyártókapacitása, beszállítói és logisztikai rendszere erre bõségesen alkalmassá tenné. Mindeközben az sem elhanyagolható, hogy a mobilszolgáltatók egyre többször vesznek fel laptopokat is kínálatukba, hiszen a mobil internet térnyerésével ezek iránt is megnõtt a kereslet.