2024.04.19. - Emma

Még várni kell a jövõ csengõhangjára

A vártnál többen gyûltek össze a minap azok, akik szerették volna kifürkészni a hatóság és egymás elképzeléseit arról, ki mit szólna egy újabb mobiltelefon-szolgáltató megjelenéséhez a magyar piacon.
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

A Nemzeti Hírközlési Hatóság képviselõje ugyan bevallotta, hogy 2004-ben hiába próbálkoztak a negyedik szolgáltatási licenc kiadásával és bizony napjainkban egyre telítettebb a piac, ám szerinte azt is figyelembe kell venni, hogy a háztartások 15 százalékában senkinek sincs mobiltelefonja. Ráadásul a számhordozás sem mûködik igazán, ezért nem ártana kicsit élénkíteni a versenyt.

A három piaci szereplõ jelen lévõ képviselõi nem fogadták kitörõ lelkesedéssel az ötletet, sõt azt is megkérdõjelezték, hogy egyáltalán sikeres lehet az újabb pályázat, ugyanis szerintük a telített piacon semmi sem indokolja a negyedik mobilcég megjelenését. Volt köztük olyan, aki udvariasan fogadná a versenytársat: jöjjön, mondta (...ha már jönnie kell, tette hozzá magában vélhetõen), hangosan viszont azt hangsúlyozta, hogy az új szereplõnek a korábban érkezettekhez hasonló elbánásban kell részesülnie. Például a jövevény se jusson hozzá kevesebbért a frekvenciához, mint egykor õk. Nem csapta be az ajtót az új versenyzõ elõtt egy másik mobilcég vezetõje sem, de finoman megüzente a hatóságnak, hogy cége szerint a magyarországi piac nem képes finanszírozni a negyedik infrastruktúra kiépítését.

Az egyik lehetséges pályázó képviselõje viszont sok fantáziát lát a magyar mobilpiacban, szeretné, ha megszûnne az az állapot, amelyben csak egyetlen cég tudja biztosítani a négy az egyben (a vezetékes, a mobiltelefon-, az internet- és a televíziós) szolgáltatást. A cégvezetõ szavaiból ugyanakkor az is kiderült, hogy a távközlési vállalat - miközben belépne a mobiltelefon-piacra - nem tartaná szükségesnek a negyedik infrastruktúra teljes, országos kiépítését, szeretné elérni a tornyok közös használatának lehetõségét. Emellett alacsony licencdíjat tartana indokoltnak - vagyis azért költséghatékonyan szeretne bejutni a piacra.

A szereplõk tehát a nyílt színen puhatolóztak, majd pedig minden bizonnyal a színfalak mögött folytatták egymás puhítását. A meccs végét jelzõ sípszóra még várni kell, s hogy ezt követõen lesz-e taps, s hogy az kit illet, az a jövõ zenéje. Vagy ha tetszik, csengõhangja.

Napi Online