rss
  • Már távirányító is van a Goggle Glass-hoz

  • Share on Tumblr

    Már távirányító is van a Goggle Glass-hozTávirányító funkcióval bővül a Google Glass okostelefonos segédprogramja. Mostanában sorra megfordul a világ technológiai iránya: Tíz éve a minél kisebb telefonok voltak menők, néhány éve beállt a világ az iPhone 3,5 hüvelykes kijelzőméretére és furcsán nézett mindenki az olyan szörnyekre, mint a Dell Streak 5 hüvelykes phabletje, vagy az ezután megjelenő Galaxy Note. Manapság már minden csúcsmodell 5 col körüli megjelenítővel van felszerelve és eljutottunk oda, hogy egyes cégek már Bluetooth kapcsolattal kommunikáló mini telefonokat árulnak a phabletek és egyéb óriások mellé.

    A Google Glass tervezői pont azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy minél kevesebb alkalommal kelljen a viselhető technológia eme újkeletű vívmányának használatakor kezünket is használni, így tehát igencsak furcsán hangzik elsőre, hogy még ehhez is rendelkezésünkre álljon egy távirányító. Ugyanakkor jobban belegondolva a szemüveg MyGlass nevű okostelefonos kisegítő alkalmazásának ilyen funkcióval törtnő ellátása több szempontból is érthető: Egyrészt nagymértékben megkönnyíti a Glass másoknak történő bemutatását, ha a kezelésben nem járatos személy helyett mi tudjuk megmutatni, hogy mit is tud a készülék. Másrészt bár még csak Explorer, azaz felfedezői státuszban jár a kiegészítő – tehát nem egyszerű bárkinek hozzájutni – máris akad egy kissé negatív társadalmi visszhangja az olyan helyeken történő hangvezérléssel történő használatnak, ahol amúgy sem szokás hangoskodni – például egy templomban vagy közkönyvtárban kifejezetten zavaró jelenség lehet, de akár egy társalgás közbeni használat is durva sértéssé válhat.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • HTC HD2 - akár 2300 mAh akksival

    Ezek az 2010-es PDA-k csodásak, az óriási képernyõ és a gigászi processzor megszédíti az embert. Persze hamar kijózanít minket az akkumulátortöltöttség-jelzõ.

    Némelyik gépen szinte szemmel látható, ahogy fogynak az elektronok és ez ellen egyelõre csak egy nagyobb akkumulátorral harcolhatunk. De ha már nagyobb akkumulátor, akkor lehetõleg gyári legyen.

  • Az LG az olcsóbb telefonokat favorizálja

    Piaci elemzõk szerint az LG hamarosan túlszárnyalhatja a Motorolát is, ám a pozíciójának megerõsítéséhez nem elegendõ a felsõ szegmensekben jól szerepelnie.

    Piaci források szerint az LG egyik beszállítója, az Arima 2009-ben már összesen 12 különbözõ 2,5G (GPRS) modell leszállítására kapott megbízást méghozzá 10 milliós darabszámmal.

  • 2011 július - megújult az Android Market

    A keresõóriás megújította Android Market online tartalomáruházát. A dizájn teljesen átalakult, komoly ráncfelvarrást végeztek a Google fejlesztõi. Meglepõ módon a Windows Phone 7 csempés kialakítására emlékeztet a kezelõfelület, ezért biztosan kap majd hideget és meleget a cég.

  • Dolphine HD böngészõ az Android Marketen

    Több alternatív böngészõ létezik már a mobil piacon, ezek között próbál szerencsét a Dolphin HD az Android Marketen, amely a Skyfire és a Fennec konkurenciája kíván lenni.

  • Nokia N97, N97 Mini, E71 és E66 júliusi frissítések (2010.07.05)

    Az ingyenes Ovi Maps navigációs szoftver legújabb változatát és több szabad memóriát ígér a négy Nokia okostelefon legújabb szoftvere.

  • 2011 júniusi Froyo frissítés

    Nagy-Britanniában hivatalosan is elérhetõ lett a Motorola Defy Android 2.2 Froyo frissítése. Igencsak türelmesnek kellett lenniük a Defy tulajdonosoknak, ám mindenképp megérte.

  • Minden mobil lehet vízálló

    Egy speciális bevonattal minden mobiltelefon megvédhetõ a víz okozta károktól – a gyártó már most három nagy mobilos céggel tárgyal. A leejtés mellett a víz jelenti a mobiltelefon legnagyobb ellenségét, hiszen amint a készülék elmerül, azonnal megindulnak a korrodálódási folyamatok. Ha nem juttatjuk a készüléket záros határidõn belül szerelõhöz, az esetek nagy százalékában el is búcsúzhatunk tõle.

  • A válság ellenére nõtt a HTC forgalma

    Az elmúlt pár hónap a legnagyobb gyártók számára igen komoly csalódást jelentett, és ezzel együtt a Windows Mobile operációs rendszer is folyamatosan teret veszít az Apple és RIM megoldásai mögött.

    Mindezek ellenére az elsõsorban Windows Mobile és újabban Android rendszerekre építkezõ HTC gyakorlatilag szárnyal.

  • A Microsoft Mobile a piac 40%-át akarja uralni

    A Microsoftnak igen komoly elképzelései vannak a Windows Mobile-lal kapcsolatban.

    A Microsoft nem is olyan régen bejelentette, hogy rendkívül komoly eladásokat vár az érintõs okostelefonok piacán az elkövetkezendõ években és nem kevesebb, mint a piac 40%-át kívánja majd uralni 2012-re. Nos ehhez nem árt majd egy picit még fejleszteni a felhasználói felületet, hiszen mostanában tényleg a felhasználóbarát és látványos felületek felé orientálódott az igény.

  • Népszerû a Nokia Comes With Music szolgáltatás, de nem piacrengetõ

    A finn gyártó által elsõként bevezetett „svédasztalos” zenebolt, azaz az egy éven át korlátlan zeneletöltést kínáló Nokia Comes With Music szolgáltatás ugyan egyre népszerûbb, de szó sincs világrengetõ sikerrõl.

    A telefon iránti kereslet egyre inkább az olcsóbb modellek irányába tolódik, míg a tartozékok és extra szolgáltatások iránti igény egyre jelentõsebb mértékben csökken. A Financial Times gazdasági válságról, egészen pontosan a krízis túlélésérõl szóló beszámolójában említést tett a Nokia Comes With Music szolgáltatásáról is, mely iránt ugyan mutatkozik kereslet, de szó sincs áttörõ piaci sikerrõl.

  • Változás az Ericsson vezérigazgatói székében!

    Carl-Henric Svanberg helyét a korábbi pénzügyi igazgató, Hans Vestberg veszi át.

    Távozik posztjáról Carl-Henric Svanberg, az Ericsson 57 éves elnök-vezérigazgatója, aki az angol BP (British Petrol) elnökeként folytatja tovább munkáját, ám eközben az Ericsson igazgatótanácsának is tagja marad.

  • Egységes mobiltöltõ 2011-tõl

    Antonio Tajani iparügyi biztos elmondása szerint sikerült megállapodni a szükséges szabványokban, így most már az iparon a sor, hogy megkezdje a gyártást. Az olasz biztos szerint mindenki számára kedvezõ helyzet áll majd elõ, hiszen a mobilárak - a kapcsolt terméknek számító töltõk hiánya miatt - valószínûleg csökkenni fognak, és kevesebb hulladék is termelõdik, hiszen minden háztartásban elég lesz egyetlen töltõt tartani, melyet új telefonok vásárlásakor sem kell lecserélni.

  • Firefox Home az App Store online áruházban

    Az Apple 2010-ben hivatalosan is jóváhagyta a Mozilla által fejlesztett Firefox Home könyvjelzõk szinkronizálására is használható megoldását.

  • Már iPhone-ra is fejleszt a hazai Nav N Go

    Immár harmadik alkalommal rendezték meg itthon nagy sikerrel a Games Developer Forum (GDF) konferenciát, melyen idén a Nav N Go részeként mûködõ PDAmill Game Studios is képviseltette magát. A szoftverfejlesztõ cég szakemberei az iPhone-os fejlesztésekrõl tartottak elõadást.

    Az április 30-án megtartott Games Developer Forum (GDF) konferencián neves külföldi és magyar játékfejlesztõ cégek tartottak elõadást, a közönség soraiban több száz programozó és grafikus volt jelen. A már hagyománynak számító rendezvény célja, hogy rendszeres fórumot biztosítson, ahol a játékfejlesztõk szakmai körben beszélhetnek hivatásuk kihívásairól, az újdonságokról és az aktuális trendekrõl.